Skip to main content

A Vátasában a levegő és az éter elemek a meghatározók. Minden mozgással kapcsolatos működést a Váta irányít, akár akaratlagos, akár akaratlan mozgásról legyen szó. Ez a mozgató minőség áll a másik két Dósa, a Pitta és a Kapha Dósa működése mögött is, mivel azok önmagukban mozgásképtelenek.

A fizikai test szintjén a Váta többek között a légzésben, az izmok mozgásában, az összehúzódásokban és tágulásokban, a szívverésben, a keringésben, az idegi impulzusok áramlásában, az energiaáramlásban, az emésztés tüzének felélesztésében, a táplálék beleken való áthaladásában  és a salakanyagok kiválasztásában van jelen. A Váta felel az érzékelésért, észlelésért, a beszédért és az alkotóképességért, valamint az egy időegység alatt létrejövő gondolatok számát is szabályozza. Olyan érzelmeket irányít, mint a boldogság, élvezet, nyugtalanság, félelem.

Amikor a Váta Dósa egyensúlyban van, a másik két Dósát is egyensúlyban tartja.

A Váta Dósa mindenkiben bizonyos mértékben megtalálható. Nézzük meg, mi jellemzi azokat, akiben a Váta Dósa a másik két Dósához (Pitta és Kapha) képest nagyobb!

A Váta alkatúakra jellemző: 

  • Igen alacsonyak, vagy nagyon magasak, izmaik és csontozatuk kevéssé fejlett, mellkasuk lapos, inaik, ereik, forgóik láthatóak.
  • Végtagjaik hidegek.
  • Hajuk ritka.
  • Szemük kicsi és sötét, szempillájuk ritka és vékony.
  • Orruk, szájuk vékony.
  • Bőrük száraz.
  • Emésztésük és étvágyuk változó.
  • Nyugtalanul alszanak.
  • Nyugtalanok, gyorsak, sietnek, így hamar kifáradnak.
  • Gyorsan tanulnak, ugyanakkor gyorsan felejtenek.
  • Önbizalmuk, akaraterejük gyenge, így gyakran szoronganak.
  • Kreatívak, lelkesek, örömteliek.

Ha a Váta egyensúlyban van, elősegíti a kreativitást, a vitalitást és a rugalmasságot. A Váta egyensúlyának hiánya azonban különböző fizikai és mentális problémákhoz vezethet.

A Váta Dósa egyensúlytalanságának legfőbb okai:

  • Megterhelésből, utazásból, munkából eredő stressz, szorongás, érzelmi instabilitás,
  • A napi rutin hiánya, kevés alvás, késői fekvés, rosszul időzített étkezések,
  • Túlzott mértékű vagy túl gyors testmozgás,
  • Környezeti hatások: Szeles és/vagy hideg időjárás,
  • Nem megfelelő étrend: Éhezés, túlevés, hideg, illetve száraz ételek fogyasztása.

A Váta egyensúlytalansága különböző módokon nyilvánulhat meg. A vata egyensúlytalanság három elsődleges típusa a következők: túlműködés, alulműködés és súlyosbodás.

A Váta túlműködésének jelei:

  • Szorongás, depresszió,
  • Álmatlanság, nyugtalanság,
  • Száraz bőr, száraz széklet,
  • Merev ízületek.

A Váta alulműködésének jelei:

  • Gyengeség, fáradtság, alacsony energiaszint,
  • Hidegérzet,
  • Étvágytalanság, gyenge emésztés,
  • Gyenge mentális képességek.

A Váta súlyosbodásának jelei:

  • Túlzott szárazság,
  • Gázosodás,
  • Puffadás,
  • Szabálytalan emésztés,
  • Hangulatingadozás,
  • Hidegérzékenység.

A Váta Dósa egyensúlyának helyreállításához az Ájurvéda holisztikus megközelítést kínál, amely életmódbeli módosításokat, étrendi változtatásokat, gyógynövényes gyógymódokat és az  önmagunkra való odafigyelés gyakorlatait foglalja magában. Íme néhány hatékony módszer a Váta kiegyensúlyozására:

A Váta harmonizálásának lehetséges eszközei:

  • Tartsuk magunkat a napirendhez.
  • Kerüljük a stresszt.
  • A meleg olajos masszázs, séta a természetben, légzőgyakorlatok, a jóga és a meditáció segítenek a feszültség oldásában.
  • Párologtassunk édesnarancs és citromfű esszenciális olajat.
  • Kenjük be testünket reggel és este meleg szezámolajjal.
  • Tartsuk magunkat melegen.
  • Étkezzünk mindig ugyanabban az időpontban: Könnyű reggeli 9 óra körül, gazdag ebéd délben, könnyű, frissen főzött, könnyű, meleg vacsora legkésőbb 6 órakor. Ne hagyjunk ki étkezéseket! Evés közben csak az evésre figyeljünk! Ne nassoljunk!
  • Speciális étrenddel nagyon jól kordában tartható a Váta: Ébredés után igyunk egy pohár langyos víz és gyömbérpor keveréket. Az édes, enyhén savanyú, sósízű, melegítő ételek jótékonyan befolyásolják a Vátát. Reggelire meleg zabkását, ebédre és vacsorára melegítő fűszerekkel (gyömbér, kurkuma, édeskömény, kardamom, fahéj, szegfűszeg, fekete bors.) készített meleg, főtt ételeket, leveseket együnk. Kifejezetten jótékony a cékla, a répa, a sütőtök, az édesburgonya. Fontos a belső olajozás is, a kukorica-, és szójaolajon kívül bármilyen olajat és minden olajos magvat nyugodt szívvel fogyaszthatunk, hiszen ezek harmonizálják Vátát. Igyunk bőségesen langyos folyadékot, Váta kiegyensúlyozó teát.
  • Kerüljük többek között az alábbi Váta fokozó ételeket:
  • Hideg ételek,
  • Nyers zöldségek,
  • Káposztafélék, brokkoli, karfiol, kelbimbó, bab,
  • Aszalt gyümölcsök, kekszek, kétszersült,
  • Alkohol, kávé,
  • Jeges, hideg italok

——

A fenti javaslatok általánosak. Amennyiben szeretnél harmóniában, testi, lelki, mentális jóllétben élni, és megismerni a saját Dósádnak megfelelő egyéni étrendet, életmódot, jógagyakorlatokat és egyéb kiegészítő lehetőségeket, gyere el egy konzultációra!   Bejelentkezem.